Törökbálint, 2007.11.25.
Lassan 3 hónapja, hogy lejegyeztem a gondolataimat. Hiányzik is az írás, meg nem is, hiszen nem azért írok, mert lusta vagyok, hanem azért, mert nem sok időm van rá.Suli, koli, ---másodlagos tényezők.... DE a lényeg: Már lassan 4 hónapja (Dec.5.), hogy dúl a szerelem. Mert ez tényleg szerelem. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok vele.... S bár néha van hiszti meg veszekedés, de mindig tudjuk, hogy hányadán állunk.
Ez a nap egy fordulópont a kapcsolatunkban (legalábbis én így érzem). Ma az első alkalom, hogy egyedül vagyok "a házban", náluk... Számomra ez valamiféle bizalmi kérdés, és igazán remélem, hogy átmegyek a vizsgán.:)
A lakás és önmagam takarítása közben elég időm volt gondolkodni. Hogy min?! Hát elmesélm én.....
Amint egyedül maradtam a lakásba egy "gonosz kis hangocska" kezdett el szólongatni a fejemben (nem kell megijedni, nincs bajom agyban). Egyre csak azt kérdezgette:"Mi köt ide téged, hisz ez nem is az otthonod?" Először figyelni sem akartam, de egyre hangosabban szólt hozzám, és én gondolkodni kezdtem, hogy minek is mosom én fel ezt a nappalit, ha nem is vagyok itthon, és különben is, mit keresek én ebben az idegen házban, ahol semmi sem az enyém....
Aztán rájöttem....Csak azért mosok fel, hogy örömet szerezzek Ildi néninek, aki szente a pótanyám lett ez alatt a pár hónap alatt. És végülis ez a kisház olyan otthonos és miért is ne lehetne az én otthonom is egy kicsikét, hiszen félig meddig én is itt élek, és ha nem Ajkára akkor ide jövök haza.Mert fontosak nekem az itteniek, az itthoniak, hiszen lassanként a családommá, a részemmé váltak és valahogy nem tudom nélkülük elképzelni a továbbiakat. De hiszen én nem családot kerestem, csak TÉGED kutattalak, csak TÉGED kerestelek egész életemben, és most is csak miattad vagyok itt, ebben a házban. Tőled kaptam ezt az otthont, ezeket az emlékeket, ezeket az embereket, és tőled tanultam meg, hogy milyen is szeretni. Te mutattad meg, hogy milyen érzés, ha igazán szeretnek. Köszönöm ezt neked!
"Tudnék nélküled élni...." De soha sem akarnék....
